Történet

Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem

Az 1921-ben Kolozsvárról Szegedre került egyetemen a földtudományi képzés – az 1870-es évekig visszanyúló kolozsvári hagyományokat követve – két intézet (a Földrajzi, illetve az Ásványtani és Földtani) keretében az egyetem két (!) karán (a Bölcsésztudományi, illetve a Matematikai és Természettudományi) zajlott a felsőoktatás második világh&aac



ICON-SZTE - TTK

Egy 1949-ben kiadott kormányrendelet úgy intézkedett, hogy a Szegedi Tudományegyetemen a „Matematikai és Természettudományi Kar” a jövőben „Természettudományi Kar” (TTK) elnevezéssel folytassa működését, s egyebek mellett a Földrajzi Intézetet is a BTK-ból a TTK kötelékébe sorolta.



Szegedi Tudományegyetem

A mai szorosabb szervezeti keret, a Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport 1981-ben jött létre, amelynek vezetője Krajkó Gyula, titkára Kevei Ferencné lett. 1983 és 1986 között átmenetileg ismét két részre oszlott a Tanszékcsoport.



ICON-SZTE1

Az SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport a földtudomány számos területén végez eredményes kutatásokat. A tanszékcsoport egyik erőssége éppen ez a sokszínűség.