Pályázatok

Canon EOS 400D

A Cartographia Kft. a Cartographia Kupa 2010 teljesítménytúra mozgalomhoz kapcsolódóan, a kupában résztvevők részére digitális fotópályázatot hirdet, hogy a fotók segítségével mutassák be a természetjárás örömeit, a túra során átélt kalandokat, a természet szépségeit.

 



EU

A Magyar Géniusz Programiroda az I. Országos Tehetségnap záróeseményeként 2010. március 27‐én szombaton 15.00 és 18.00 óra között a Millenáris Teátrumban rendezi meg a Tehetségfesztivált. Ebből az alkalomból „Mester és tanítványa” címmel pályázatot hirdetünk. A pályázat győztesei a Tehetségfesztiválon a Millenáris Teátrum színpadán mutatkozhatnak be.



Földgömb2

A Szegedi Tudományegyetem tehetséggondozást támogató Szegedi Universitasért 2007 Alapítványa, valamint a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány csatlakozva a Magyar Rektori Konferencia Plénuma által létrehozott Ösztöndíjalap Programhoz nyílt pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem hátrányos szociális helyzetű tehetséges, kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkező hallgatói számára.



EU

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) forrásaiból tavaly a tervezettnél 45,2 százalékkal kevesebbet fizettek ki, mondta Becker Pál, az Állami Számvevőszék általános főigazgató-helyettese az Országgyűlés eseti bizottságának ülésén. Azáz forintnyi megítélt támogatásból ténylegesen csak 2,3 forintot fizettek ki az év végéig, ebből csak néhány tíz fillér jutott a pályázóknak.



National Geographic

A National Geographic Society 2009-ben is meghirdeti fotópályázatát, a SAMSUNG támogatásával. A pályázat kategóriái: I. Természet és tudomány, II. Utazás és kultúrák, III. Társadalomábrázolás. Külön kategória: “A nagyvilág apró részletei”



Canon EOS 400D

A Magyarhoni Földtani Társulat elnöksége fotópályázatot ír ki amit neked is látnod kell! - Magyarország földtani szépségei címmel. A pályázat célja hazai földtani örökségünk feltárása, elsősorban a nagyközönség számára is megtekinthető látványos objektumok bemutatásával.



EU

 A konstrukció a tehetséges1 gyermekek és fiatalok megtalálása és integrálása, valamint tehetségük kibontakoztatása és társadalmi hasznosulása céljából tehetségsegítő tevékenységek kialakítását és fejlesztését tűzi ki célul.



EU

Alapvető cél a migráns1 hátterű tanulók nevelésének, oktatásának, beilleszkedésének és a többséggel való harmonikus együttélésének megteremtése. A magyar közoktatási rendszer jelenleg mintegy 12 ezer fős migráns tanulói létszámában középtávon nem várható számottevő léptékű változás.



EU

A nemzetiségi nevelés, oktatás a magyar közoktatási rendszer részeként azonos esélyek biztosítása mellett elősegíti a hazánkban élő nemzeti és etnikai kisebbségi közösségekhez1 tartozó, egymástól eltérő adottságú és nyelvállapotú tanulók anyanyelvi oktatását, nevelését.



Canon EOS 400D

Ha Ön büszke településére és szeret fotózni, kérjük örökítse meg települése főterét, esetleg egy szép, hangulatos utcaképet, kis teret, történelmi nevezetességet, szép jellegzetes épületet, templomot esetleg a település közelében található kastélyt, tavat, gyógyfürdőt, egyéb látványosságot vagy akár életérzéseket.